A sajtó és a legtöbb politikus rosszabbnak látja/láttatja a társadalmat, mint amilyen

Az utóbbi években a koronavírus-pánik előidézésében kulcsszerepe volt a sajtónak, de számos politikus képmutató, álszent viselkedése is sokaknak szemet szúrt. Az igazán figyelmesek már régebb óta tudták, hogy a sajtó extrém módon torz képet ad az emberiségről (lényegesen negatívabbat, mint amilyen), a kép torzítása már felért a sajtó részéről a félrevezetéssel.
Jó példa erre Michael Moore esete, amikor neki magának kellett rájönnie, hogy az USA békésebb hely, mint gondolta volna. Los Angelesben járt, amikor az egyik amerikai szociológus (társadalomkutató) rámutatott neki, hogy bár van néhány gyilkosság Los Angelesben minden évben, de a légszennyezettség jóval több embert öl meg a városban, mint amennyi gyilkosságban hal meg. Erre a lényegesen humánabb képre erősít rá Rutger Bregman történész könyve is.

Emberiség – Jobbak vagyunk mint gondolnánk című könyv tanulságai

A sajtó számára még kellemetlenebb lelepleződést hozott Rutger Bregman könyve, aki már az elején tisztáz számos tényt. Amíg a sajtó a Katrina hurikán után alig győzte harsogni, hogy a város nem csak vízbe, de káoszba is süllyedt, addig valójában a romba dőlt városban senki nem fosztogatott.
De nem csak a sajtó próbál negatív képet festeni az emberi természetről, hanem a politikai vezetők is. Aki beszélgetett már kicsit is őszintébben jelentősebb politikussal, rendszeresen hall ilyeneket, hogy az emberek mind ostobák, agresszívak. A valóság az, hogy ez sokkal inkább az ismertebb politikusokra igaz, mintsem a lakosságra. Bár ilyen beszélgetésben Magyarországon lehet legkönnyebben belefutni (máshol nem, mert magyarként máshol külföldinek számítasz és nem nyílnak meg ennyire a helyi politikusok egy külföldi előtt). Szóval, a példánkért ugorjunk át megint az Egyesült Államokba, a Katrina hurrikán rombolása utáni helyzethez: a katasztrófa után a helyi kormányzó kivezényelt 72,000 katonát, hogy lövöldözzenek a hurrikán utáni fosztogatókra, fel se merült benne, hogy nem lesznek fosztogatások, de egy fosztogatás sem akadt. Viszont két dolog történt: egyrészt a katonák ahelyett, hogy mentették volna a házak alatt rekedt embereket, inkább őrt álltak a nem létező fosztogatók miatt, másrészt rálőttek mindenkire aki mozgott, úgyhogy összesen 8 ártatlant öltek meg. – Erre írja azt Bregman: „…a katasztrófák dinamikája mindig ugyanaz: beüt a ménkű, erre az emberek önkéntelenül összefognak, mire a hatóságok pánikba esnek, és újabb katasztrófát idéznek elő.”

Magyarországi példa a katasztrófa-kezelésre: röviddel a 2010-es választások után átszakadt egy vörösiszaptározó gátja és a kiömlő vegyianyag több embert megölt. A társadalom azonnal adománygyűjtést indított és több mint 1 milliárd Ft-ot összegyűjtött, ami bőven elég volt arra, hogy a romba dőlt településrészt teljes egészében újjáépítsék. Igen ám, de a kormány kezébe került az 1 milliárd Ft adomány. A pénz eltűnt, a kormány azóta sem tudott vele elszámolni. Nem a pánik lett a baj, hanem maguk a vezetők a baj.

Mivel ijesztget még a sajtó

Imádják az emberölési híreket és a közúti balesetes halálhíreket. Miért? Mert látványos halál, könnyű nézettséget csinálni vele. Az a peche a magyar sajtónak, hogy alig vannak gyilkosságok és közúti balesetek itthon, sőt a 2005 óta jelentősen javul is a helyzet. A gyilkosságok száma évente 120-ra csökkent, ráadásul a gyilkosságok kétharmada családon belüli erőszakból jön. A média próbálja veszélyes helyként bemutatni az országot, ezért megmutatják az összes gyilkosságot. Vannak, akik elhiszik és félelemben élnek.
A sajtó másik kedvence, hogy a közúti balesetekkel terrorizálja a nézőit/olvasóit. Médiában igyekeznek pénzt csinálni a közúti balesetekből. De amíg 2006-ban 1400-an haltak meg közúti balesetekben az utakon, mára 600 körülire csökkent. De a sajtó számára a jó hír, egyenlő a rossz hírrel. Mert a halálos közúti balesetek zuhanása egyben az ijesztgetési technikájuk kimúlásával fenyeget. Ezért van az, hogy már más országok közúti baleseteit is bemutatják. Ezért lett igazi ünnep a covid nem természetes halálkénti tálalása.

Mohandas Gandhi a világ legtehetségesebb politikusa volt

Megbuktatta az angol világbirodalmat, utána leállította a muzulmánok és hinduk közötti polgárháborút is Indián belül. Gandhi sikerének a kulcsa, hogy abból indult ki, hogy alapvetően szinte minden ember jó. Vele ellentétben az angolok abból indultak ki, hogy ők jobbak és okosabbak India társadalmánál, az egymást bántalmazó hinduk és muzulmánok abból indultak ki, hogy a másik fél gonosz. Gandhi sikerének a titka, hogy először az angolokkal láttatta be, hogy minden ember egyenlő. Utána pedig India hindu és muzulmán lakóival láttatta be, hogy a másik felet nem a gonoszság hajtja.
Gandhi lett, a 78 éven át élő példa, hogy a politikát igenis lehet értelmesen, emberhez méltóan vinni. Gandhi írt életrajzi könyvet is, ami megjelent magyar fordításban, de ami még ennél is jobban sikerült, az a róla készült film, aminek a címe egyszerűen Gandhi.

A katonák veszélyesek?

A filmekben és egyéb történetekben a tűzparancsra minden katona mindig lő. De mi a helyzet a valósággal? A valóságban nem megy parancsra a gyilkosság. A második világháborúban az amerikai hadsereg készített felmérést (forrás: Emberiség c. könyv), hogy megtudják egy-egy csata alatt mennyi katona sütötte el a fegyverét és kiderült, hogy a katonák 15-25%-a tette meg. Pedig sok esetben a saját életük és másik élete is múlott rajta és mégsem voltak hajlandók lövöldözni. A másik dolog, ami a valóságban rendkívül eltér a filmbeli lövöldözésektől, hogy azok a katonák, akik elsütik a fegyverüket, jelentős részük, érdemben a cél fölé/mellé lő, pedig pontos fegyveres kiképzést kaptak. Összességében ez rámutat, hogy a harctéri gyilkosságokért a katonák egy rendkívül kis százaléka felelős.
De számos olyan csata is volt, ahol a 10%-ot is alig haladta meg azoknak az aránya, akik egyáltalán elsütötték a fegyverüket. Jó példa erre Richard Winters esete, aki az USA haderejének az elitjében szolgált, 1944 és 1945 között szinte minden nap a frontvonal előre tolt ékében volt, és egy 1944-es eset után a második világháború végéig nem volt hajlandó elsütni a fegyverét, miközben továbbra is extrém kockázatos helyzetben, a frontvonal előtti állásokban volt. Ezalatt az idő alatt előléptették főtiszté.
A meginterjúvolt második világháborús katonák fele egyetlen embert sem ölt meg a második világháború alatt. De a kutatások messzebbre is mutatnak. Az 1863-as gettysburgi csatában a muskéták 90%-a egyszer sem lett elsütve, pedig mindegyik muskéta, katonák kezében volt. Továbbá a muskéták fele többszörösen volt megtöltve, ami azt jelzi, hogy a katonák, hogy elfedjék gyilkossági szándékuk hiányát, ezért csata közben újra és újra töltötték a fegyvereiket.
Az 1860-as években a francia hadsereget is vizsgálták és ott is ugyanez derült ki, hogy a katonák mindennel el voltak foglalva csata közben (egymás feje fölé lövöldözés, hosszú töltés, lőszerszállítás, fedezékkeresés) csak egymásra nem lőtt szinte senki. Az 1930-as években a spanyol polgárháborúban feltűnt egy író, George Orwell, ő arról is írt, hogy a hadikórházban alig volt olyan, aki ellenség által kilőtt golyó miatt sebesült meg és tele volt a hadi kórház önhibájából önmagát megsebesített katonákkal. – Tehát a fegyverekkel pepecselés és az emiatti balesetveszély is vonzóbb a legtöbb embernek, mint gyilkolni.
Más, átfogó kutatások is azt mutatják, hogy 13 és 18% között van a fegyverét elsütni hajlandó katonák aránya. Tehát a vezetők azon elképzelése, hogy ők gyilkoló gépeket küldenek ki a harcmezőre/háborúkba, a katonák alig 1-2%-ánál igaz, a többi vagy a levegőbe lövöldözik, vagy még azt se.

És akkor most gondoljuk újra a hollywoodi filmeket: a viccesen vagy éppen elszántan gyilkoló főhősökről. Ha valaki ilyen, az a valóságban egy pszichopata. És egyáltalán nem normális.
Sőt, a sorozatgyilkosokkal kapcsolatban is vannak megnyugtató megállapítások. Bár minden társadalom 1-2%-a pszichopata, de ennek ellenére sorozatgyilkosból ennél az aránynál jóval kevesebb van. Mert ugye a 10 milliós Magyarországon az 1-2%, az 100-200 ezer ember. Sorozatgyilkosból a börtönökben talán ha 10 van, és semmi nem utal arra, hogy szabadlábon lenne akár egy is. Tehát a sorozatgyilkosok aránya kb. 0,0001%.
Persze egy háborús környezetben a szocipaták, a pszichopaták, a szadisták és a nekrofilok is otthonosan tudják érezni magukat. De ez még mindig nem teszi ki a lakosság 5%-át sem.
A demokráciák miért nem hajtanak végre tömegmészárlásokat? A demokráciák miért nem süllyednek véres káoszba? Mert ahol a társadalom 50%+1 szavazata dönt, abba már nem fér bele egy tömeggyilkosság vagy polgárháború. A diktatúra mitől a létező legrosszabb? Mert a hatalom mágnesként vonzza a fent említett személyiségzavarosokat és egy diktatúra erőszakosságában, elnyomásában az ilyenek remekül el tudnak helyezkedni és cselekedni.

Hazai katonák és rendőrök

Amikor Orbánék hatalomra kerültek 2010-ben, lecserélték a Rendőrség legfelsőbb 60 vezetőjét. De ettől még féltek a rendőrségtől, hogy a bűncselekményeikért letartóztatják őket. Utána pár évvel, elkezdődött a Készenléti Rendőrség megerősítése. A készenlétiek eredeti feladata az volt, hogy zavargások esetén közbe lépjenek. Orbánék a félelmeiktől vezérelve ezt a rendőrségi csoportot erősítették meg. De hiába, a készenlétiek is Magyarországon élnek és látják, hogy az oktatásban annyira nincsenek tanárok, hogy a diákok oktatják egymást egyre több helyen. A háziorvosok átlagéletkora 60 év és gyakorlatilag nincsenek fiatalok. Szóval a készenlétisek hűsége sem tűnt feltétlennek Orbánék számára. A koronavírussal kapcsolatos pánikot arra használta az Orbán-féle vezetőség, hogy katonákkal próbálják lecserélni a készenléti rendőröket, hogy hátha ők hűségesebbek lesznek.
Bár a kormány nagyon erőlteti, de semmilyen bizonyíték nincs arra, hogy a katonák akár csak egy fokkal is hűségesebbek lennének a Rendőrségnél, vagy annak részét képző Készenléti Rendőrségnél.