8 szintű igazgatási rendszerből 2 szint marad
Az igazgatás egyszerűsítése
Mai helyzet, hogy a Kormány kinevezi a regionális hivatalok vezetőit, a regionális hivatalok viszont szinte semmilyen hatáskörük sincs. Vannak félig meglévő megyei önkormányzatok, mellettük megyei kormányhivatalok, kistérségi társulások (azok nem mindenhol) és járási kormányhivatalok. A kormány az igazgatásba a megyei és járási kormányhivatalokon és a régiókon keresztül szól bele. Az Európai Unió is beleszól az igazgatásba a saját jogszabályain, a pénzosztáson és a régiókon keresztül. Plusz létezik az egy település egy önkormányzat elv, ami a kistelepüléseket pénztelenné teszi. (Tehát nyolc szint szól bele az igazgatásba.)
A 10,000 főnél kisebb teleülések önkormányzatait összevonjuk 100 db összevont önkormányzatba. Így a városokkal együtt az önkormányzatok összesített száma 250 lesz. Az önkormányzati összevonás után: a megyei önkormányzat túl kicsi lesz (egy megyében átlag 10 önkormányzat lenne), ezért az igazgatásban a megye megszűnik. Feladatainak egy részét átadja az összevont önkormányzatoknak, másik részét a régióknak és az ezzel kapcsolatos pénzt is. A régiók vezetőit nem a kormány fogja kinevezni, hanem a helyi lakosság. Ezzel a kormány kivonul a régiók irányításából.
Államigazgatás: a megyei kormányhivatalok megszűnnek, átadják a feladataikat és a pénzt az összevont önkormányzatoknak.
Az önkormányzatok önállóságát tönkretevő járási kormányhivatalok beolvadnak az összevont önkormányzatokba.
(A nyolc helyett, két szintnek kell igazgatnia: az összevont önkormányzati szintnek és a régióknak, így csökken a bürokrácia, a bürokrácia méretével együtt csökken a korrupció és sok ügy befejezésének az ideje is felgyorsul.) (Az Európai Unióról ITT volt szó.)
Érvek a változás mellett
A nagyobb beruházásoknak gyakran át kell verekedniük magukat a 8 szintű rendszeren, amihez esetenként az Országgyűlés is hozzájön 9. szintnek. Továbbá menni kell egyéb hivatalokba is: Földhivatal, Környezetvédelem és Vízügy és hasonlók. Itt további engedélyekre van szükség, azokra várni kell, fizetni értük. Továbbá, ha valaki beperel, vagy te beperelsz valakit, az még 3-5 év. – A nagyobb beruházások mögött sosem egy ember áll, hanem mindig egy befektetői csoport – minél tovább húzódik az ügyintézés, annál több befektető száll ki a beruházásból. Gyakori, hogy a beruházások egy részét kölcsönből állják, előzetesen keresik meg a bankot, de minél jobban elhúzódik az állami ügyintézés, annál nagyobb az esélye, hogy a bank is felülvizsgálja a kölcsönt, esetleg csökkenti a kiadandó összeget vagy törli. Meghiúsul a beruházás. Egy felmérés szerint évente 20-30 ezer munkahely ezért nem jön létre Magyarországon, pedig ezek rendszerint jól fizető munkahelyek lennének. – Az igazgatás jelenleg rombolja az országot, uralkodik az állampolgárokon.
Néhányan azt hiszik, hogy Magyarországon a megyéknek van nagy hagyománya, de ez nem igaz. A megyék jellege, területe az egész történelmünk folyamán sokszor változott, volt amikor meg is szűntek. Ennek még önmagában nem lenne semmi értelme, nem a megyékkel kapcsolatban vannak az igazi hagyományok, hanem az önkormányzatisággal kapcsolatban. A Fidesz az önmegsemmisítő alkotmányában elvette az önkormányzatisághoz való jogot és a kormányhivatalokat rátelepítették az önkormányzatokra, ezzel romba dőlt az önkormányzatiság. Viszont pont az önkormányzatiság az, mellyel kapcsolatban évszázados hagyományaink vannak, és a hagyományok sosem értelmetlenül alakulnak ki, ahogy ez sem. Az önkormányzatiság az, amivel a nemesség képviselni tudta területeink érdekét, a Habsburgokkal szemben. Az önkormányzatiság volt, melyet a kommunista diktatúra megpróbált végleg eltüntetni, helyette központból irányított tanácsokat létesítettek. Erre az Orbán-kormány létrehozta a központból irányított kormányhivatalokat, ami az önkormányzatok főnökeként viselkedhet és az önkormányzatoktól jelentős jogokat vontak el a központilag irányított kormányhivatalok részére. Ezért van, az hogy az önkormányzatokat megerősítjük az összevonással, ami pénzkoncentrációval jár, további jogokat adunk az önkormányzatoknak és pont a kormányhivatalokat számoljuk fel.